UTAZÁS - SZÁLLÁS - REPÜLŐJEGY
Dubai UTAZÁSI INFORMÁCIÓK EGY HELYEN

Utazás közben

TARTALOMJEGYZÉK

Látnivalók

 

Kulturális Kulturális látnivalók

 

 

 

 

 

 

Nagyjából 1,2 millió lakosa van és az Emírségek leghíresebb helyei közé tartozik. A luxus, fényűzés és az olcsó arany szimbóluma. Található itt egy golf – és vásárlói paradicsom is. Dubai folyamatosan felhívja magára a figyelmet, legyen szó a pompás Burj al-Arab szállodáról, vagy a vízalatti szálloda építkezéséről vagy a pálmafa alakú műszigetek kivitelezéséről. Az Arab Emirátusok második legnagyobb tagja turistaforgalmának zömét novembertől áprilisig fogadja, hiszen a nyári tikkasztó, 40 fok feletti hőségben már jóval kevesebben kíváncsiak a sivatag által határolt városra, bár éppen ennek köszönhetően ilyentájt a szállodák jócskán engednek áraikból.
A várost két részre osztja a Dubai-öböl, az Arab-öböl benyúló része, amelyen három híd ível át. Északon a központi rész, Deira, délen a modern épületeket rejtő Bur Dubai található. A turisták tájékozódását azonban nehezíti, hogy az itteniek nem sokat törődnek az utcanevekkel, csupán a nagyobb sugárutakat illetik közismert elnevezéssel, a kisebb utak teljes anonimitásba burkolóznak. Ezért az útbaigazítást kérő ne csodálkozzon, ha viszonyítási pontként parkot, híres épületet vagy valamilyen boltot mondanak. A taxisok azonban mindenhol feltalálják magukat, így eltévedés esetén nyugodtan lehet rájuk hagyatkozni.

 

Al-Fahidi erőd

Al-Fahidi erőd  Az emirátus legrégibb épülete, az uralkodók egykori lakhelyéül szolgáló Al-Fahidi erőd ma a Dubai Múzeum otthonául szolgál. A legnagyobb és talán legszebb minaret az innen néhány száz méterre található Nagy Mecsethez csatlakozik. Ez utóbbiról a gyanútlan szemlélődő azt hihetné, ügyes restaurátorok pofoztak helyre egy több száz éves épületet, ám a Nagy Mecset alig tíz éves múltra tekint vissza. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy XX. század elején készült elődjét a hatvanas években egy másik mecset építése miatt lerombolták, majd a város vezetőit néhány év múlva furdalni kezdte lelkiismeretük, ezért inkább újra felhúzták. A Nagy Mecsetbe és társaiba, mint például a Jumeira vagy a különleges mozaikokat rejtő az Iráni Mecsetbe azonban a nem iszlám-hívők nem léphetnek be. Az Emirátusokban ezt ugyanis törvény tiltja.

 

Dubai World Trade Center

Dubai World Trade CenterA modern épületekre vágyók feltétlenül keressék fel a belvárostól kicsit távolabb álló Dubai World Trade Center-t, amelynek 39. emeletéről pompás kilátás nyílik. A túlzásba vitt luxusra kíváncsiaknak ajánlható a világ egyik legdrágább szállodája, a vitorlát formázó Burj Al Arab. A 321 méter magas épület egy emberalkotta szigeten áll, amelyet keskeny földnyelv köt össze a parttal. Itt a legolcsóbb, 170 négyzetméteres apartman ára 700 dollárnál kezdődik éjszakánként, míg a legmagasabb szintű szolgáltatásra vágyók ennek akár tízszeresét is otthagyhatják a királyi lakosztályban. Persze ezen összegért a legfényűzőbb kastélyokat is megszégyenítő átmeneti otthonra lelnek, állandóan rendelkezésükre álló személyzettel együtt.

 

Burdzs al-Arab

Burdzs al-Arab

A Burdzs al-Arab (magyarul az Arabok Tornya) egy luxusszálloda Dubaiban, az Egyesült Arab Emírségek második legnagyobb városában. A torony a Jumeriah nevű nemzetközi szállodalánc tulajdonában van, az utóbbi évek során a közel-keleti város szimbólumává vált. 321 méteres magasságával a legmagasabb szálloda a világon. Egy mesterséges szigeten található, 280 méterre a parttól, amellyel saját híd köti össze. A legfelső emelet magasságában elhelyezett leszállópálya lehetővé teszi a helikopterrel való megközelítést. „A világ első hétcsillagos szállodája” szlogennel reklámozza magát; a legolcsóbb szobát is 1000 dollár fölött adják ki egy éjszakára. Az arab vitorlás hajót formázó épület tervezésénél egy olyan építészeti alkotást próbáltak létrehozni, amely Dubai szimbólumává válhat. Ezt a célját elérte, hiszen ma már világszerte ismert. Az építkezés 1994-ben kezdődött el, és kapuit 1999. december 1-jén nyitotta meg első vendégei előtt.

Forrás: WIKIPÉDIA vonatkozó oldalai

Dubai pálma sziget

Dubai Pálma SzigetDubaiban még fel sem épült a világ nyolcadik csodájaként is emlegetett, a Perzsa-öbölbe benyúló Pálma-sziget, az építő Nakheel Corporations már a mesterségessziget-technológia újabb távlatait kereste, amit most az Egyesült Arab Emírségek hadügyminiszterének fejében megfogant ötletben meg is talált. A szimplán csak "A Világ"-nak keresztelt, 250-300 kis földdarabból álló szigetcsoport a Föld kontinenseit formálja meg amolyan kirakósjáték-jelleggel. A létesítmény kilenc kilométer hosszan és hat kilométer szélesen, ovális alakban terül el a világ első hatcsillagos szállodája, a vitorlás formájú Burj Al Arab szomszédságában. A kontinensek kicsinyített másai körül két hullámtörőt is elhelyeznek, melyek a tenger mozgásaitól óvják majd a szigetecskéket, amik tervrajzának véglegesítése előtt egy szakértői csoport vizsgálatokat végzett valódi szigeteken, hogy minél valósághűbb másokat alkothassanak. A 2008-ra elkészülő luxusparadicsom egyenként kínálja vételre szigeteit, amelyek a (szó szerint) elszigetelt hatalmas családi házaktól a társasházakig, természetesen a hozzájuk tartozó közösségi épületekkel, széles palettáját kínálják az ingatlanoknak, de a rengeteg szálloda lehetőséget biztosít a turizmusnak is. E magas színvonalat biztosítandó, arra is odafigyelt, hogy a világ különböző országainak, régióinak jellemző vonásait hűen tükrözzék kicsinyített másuk, így találhatunk például európai kastélynak álcázott szállodákat, japánkerteket vagy éppen a Szerengetin legelgető zsiráfokat a megfelelő tájakon. Biztonsági okokból a parttól 4-5 kilométer távolságra lévő szigetekre csak vízi közlekedéssel lehet eljutni és a szigetek közt sincs szárazföldi összeköttetés, de csónakba szökkenve néhány evezéssel könnyedén átjuthatunk akár Ázsiából Amerikába.

 

Creek

Egy mély tengeri öbölről van szó, amely Dubai városát két részre szakítja szét. Ezzel egyidőben egyre mélyebbre és mélyebbre vájja magát a szárazföldben. Ezen öblön csak 3 híd vezet. A Creeken való hajózás során az egyik felén maga mellett láthatja az ultramodern üveges épületeket és a másik  felén pedig az öreg mecseteket. Említésre méltó minden bizonnyal a Nagy Mecset, a Dubai Municipality városháza, Dubai Chamber of Commerce (az üzleti kamara székhelye) és a National Bank of Dubai. A szórakozást meglelheti a Wonderland területén, amelynek legkedveltebb része a Splashland vízipark.

 

Bur Dubai

Bur DubaiA Creek délnyugati részén fekszik. Itt fekszik a Sighadá- nak nevezett terület, amely egy eredetileg halászfalucskából nőtte ki magát. A turistákat főleg  Saaed al Maktoum sejk palotája és a Heritage skanzen és Diving Village vonzza. A fényompás ház az arab építészet példája és hatalmasságával vonzza a nagyérdeműt. Az építészeten és a belső környezet berendezésén kívül megnézheti például az értékes fényképek, történelmi festmények, érmék, bélyegek és írások gyűjteményét. Mindezen kiállított tárgyak részletesen letérképezik Dubai történelmét.A Heritage Village – ban a saját szemére győződhet meg arról, hogyan halásszák a gyöngyöket és megnézheti, hogy hogyan nézett ki egy igazi beduin falu. A következő megálló pedig a hagyományos Dubai Old Souq piac lesz. Egy olyan negyedről van szó, ahol a több száz bódéban mindent meg lejhet kapni, amire csak áhítozik.

 

Deira

Creektől északra és keletre helyezkedik el. Itt fedezhetjük fel az üzletek és bankok többségét – összeségében egy arab Wall Streetről van szó. Történelmi emlékekből itt jóval kevesebbet találunk, mint az Emírségek más részein, de ez nem azt jelenti, hogy Deirának nem lenne meg a maga varázsa. Aminthogy elhagyja az elegáns üzletnegyedet, régesrégi keskeny kis utcácskák és különféle piacok kavalkádjában találja magát. Biztos, hogy nem szabadna kihagynia a fűszeres Spice Souq piacot, amely egy amolyan előétel a fő attrakció előtt – az Arany piac előtt, amely csak pár lépésre tőle található. Egy utcáról van szó, ahol a bódék egymásra vannak tapadva. Vásárolhat itt különféle láncokat, karkötőket, fülbevalókat különböző minőségben 18 karáttól 24 karátig. Az árak itt alacsonyabbak, mint bárhol máshol a világon. Az Arany piac után következik a Parfümök piaca, ahol a luxusmárkákon kívül megvásárolhatja a különféle arab illatosítókat, amelyek a helyi virágokból készültek.

 

Jumeirah

A város legelegánsabb része, amely délen helyezkedik el. A fényűző villákban a város leggazdagabb lakosai laknak és itt állnak a legjobb luxusszállodák. Többek között a híres Burj al-Arab. Ezen a környéken hozzák létre az említett pálma szigeteket. A gyerekek részére a gyönyörű Wild Wadi vízipark vagy az állatkert ZOO szolgáltat szórakozást.

 


Közlekedés

Közlekedés

 

 

 

 

Autó

Autó

Minen bizonnyal a legkényelmesebb formája az utazásnak. Autókölcsönzőre minden sarkon bukkanhat, ezért nem kellene, hogy probléma legyen az autó kikölcsönzése. Az autó kikölcsönzéséhez szüksége lesz nemzetközi jogosítványra, útlevélre és egy nemzetközi bankkártyára – a bírságok kifizetése esetén. Ha valamilyen okból kifolyólag nem tartja éppen magánál a kártyát, akkor zálogot kell letenni. A rendőrségi kiírás csak pár hónap után érkezik meg és ezért a pénz visszafizetése póstán keresztül hosszú folyamat lehet. Az utakon a többi autós elég illedelmesen viselkedik, de mindenesetre jobban figyeljen, mint az európai utakon. A közutak infrastruktúrája jól kiépített, az utak minősége első osztályú.

Sebességi korlátozás
Autópályadíjak, és egyéb díjak
Útdíjas autópályából egy található az Egyesült Királyságban, ez az út az ún. M6 Toll. Az autópályáról és a díjakról az alábbi oldal ad információkat: http://www.m6toll.co.uk/ Emellett néhány híd és alagút útdíjköteles főként a folyótorkolatok környékén, valamint néhány kis, magánkezelésben lévő út és híd. A városi parkolás szigorúan szabályozott, mindenütt táblák jelzik, hogy a járda mellett csak a helyi (betűkkel jelzett) zóna lakosai parkolhatnak, vagy az utcai parkoló-automatákat igénybe véve bárki, és meddig. A kiszabott büntetés 2 héten belüli befizetés esetén 50, azon túli fizetés esetén 100 font. A kerékbilinccsel ellátott és elszállított gépkocsi kiváltásának költsége már az első napon meghaladja a 200 fontot.
Túlzsúfoltsági adó
London belvárosában a korábban gyakori dugók miatt külön túlzsúfoltsági adót (Congestion Charge) vezettek be az oda reggel 7 és délután 6 között behajtani kívánóknak. A kijelölt terület határát táblán és az úttesten jól látható C betűk jelzik. A napi 8 fontos díjat a kérdéses napon este 10-ig lehet befizetni a kijelölt helyeken (egyes benzinkutak, üzletek), telefonon (0845 900 1234) vagy interneten (www.cclondon.com) - elbliccelése esetén a büntetés pár nap alatt 120 fontra emelkedik, aminek behajtására az Európai Unión belül intézkednek. (A túlzsúfoltsági adóról bővebb információ olvasható az alábbi oldalon).
Gépjármű használata
A személygépkocsik másik tagországban történő regisztrációjáról, forgalomba helyezési kötelezettségéről a közösségi jog nem rendelkezik, annak szabályozása tagállami hatáskörbe tartozik. A tagországokban általános gyakorlat, hogy amennyiben valaki tartózkodási helyét más tagországba helyezi át, az adott állam szabályait kell figyelembe venni. Ennek értelmében az egyes tagállamok előírhatják, hogy az adott gépjárművet forgalomba kell helyezni. Amennyiben a külföldi rendszámú gépjárművet Egyesült Királyságbeli lakos hozza be, azt azonnal nyilvántartásba kell vetetnie, s rá helyi rendszámot kérnie. A brit közlekedési hatóság honlapján található információ szerint ideiglenesen az Egyesült Királyságban tartózkodó uniós állampolgár esetében a költözést követő 6 hónapon belül (180 nap) köteles az autót regisztráltatni.
Jogosítvány használata
A jogosítványát az érvényességi idejének lejártáig használhatja az EU tagállamaiban. Az EU bármely tagállamában megszerzett jogosítvány az egész Európai Unión belül érvényes. Az Egyesült Királyságban közlekedési szabálysértés, bűncselekmény, baleset esetén az intézkedő rendőr az eset súlyosságától függően azonosítás végett rövid időre elkérheti a külföldi gépjárművezető jogosítványát. Alkoholos, vagy kábítószeres befolyásoltság gyanúja esetén a jármű vezetőjét előállíthatják, laboratóriumi vizsgálatot végezhetnek. Bevonni a jogosítványt az Egyesült Királyságban csak bírói ítélet alapján lehet
Autóbérlés

Minimum 21 éves életkor és legalább 1 éves jogosítvány megléte, valamint nemzetközi jogosítvány kiváltása is szükséges, amelyre a Központi Okmányirodában van lehetőség. A bérléshez szükség van még fényképre és a vízum fénymásolatára is.

Taxi

Taxi

A városban több taxitársaság is kínálja a szolgáltatásait. Nem érdemes alkudozni, hiszen sokszor a kialkudott tarifa többször változhat az út során. Minden taxinak jól látható sorszáma van, melyet érdemes megjegyezni, így könnyebb rátalálni. A repülőtéri úton tripla tarifával számolnak.

 


Helyi tömegközlekedés

Tömegközlekedés

Az egyes emírségek között nem működik rendszeres autóbusz összeköttetés. A városok közötti autóbuszjáratok általában csak az emírségeken belül közlekednek. A kisebb emírségekben kisebb minibuszok közlekednek, körülbelül 14 ember fér el bennük egyszerre.

 

 

 

Bank - Posta - Telefon

Pénzügyek

 

 

 

Bank

Bank

A bankok 08.00 és 13.00 között tartanak nyitva, a pénzváltó cégek a magánszektor rendszere szerint működnek. Bankautomaták rendelkezésre állnak, valamint bankkártyával is szinte mindenhol lehet fizetni. Elfogadott hitelkártyák: American Express, Visa, Cirrus, Eurocard/Mastercard.

 


Telefon

Telefon

Ország hívószám: +971

Sürgősségi telefonszámok

  • Mentők (Ambulance) 998 vagy 999
  • Tűzoltók (Civil Defence) 997
  • Rendőrség (Police)  999
  • Parti őrség (Coast Guard) 996
  • Önkormányzat (Municipality) 993
  • Elektromos Művek 991
  • Vízművek 992
  • Magyar Nagykövetség ügyeleti szám +(971-50)-8117835
  • (14.00 után, kizárólag sürgős esetben)

 

 

MobilMobilszolgáltatók

Mobiltelefon kivihető, de a lefedettség nem teljes, ezért a mobilszolgáltatónál érdemes utazás előtt érdeklődni.

 

 

Egészség

Egészség

 

 

 

 

Orvosi ellátás

Orvosi ellátás

Az orvosok megfelelően képzettek, a kórházak felszereltsége megfelel a követelményeknek, az ellátás színvonala igen magas. Minden általánosan használt gyógyszer beszerezhető a gyógyszertárakban, de ajánlatos a naponta szedendő és speciális gyógyszereket magukkal vinni. Magas faktorszámú napozótejet feltétlen vigyenek magukkal. Habár a más arab országokban esetlegesen előforduló gyomorpanaszok itt nem jellemzőek, irodánk a csapvíz fogyasztását nem javasolja, palackozott víz szinte mindenhol kapható. Sürgős orvosi ellátás igénye esetén forduljon a szálloda személyzetéhez. A csapvíz iható.

 

Gyógyszertárak

GyógyszertárA gyógyszertárakban szükség esetén majdnem minden otthoni szer vagy annak megfelelője kapható, de krónikus betegégben szenvedők, ill. rendszeres gyógyszerszedők jobban teszik, ha otthonról kihozzák a tartózkodási időnek megfelelő adago(ka)t, mivel a helyi gyógyszerárak nagyon magasak. Ugyanezért érdemes egészségbiztosítást kötni az ittlét időtartamára, mert noha a sürgősségi ellátás ingyenes, de egy hosszabb kórházi kezelés nagy kiadást jelenthet. Otthonról kihozott gyógyszerek esetén ajánlatos a háziorvostól ezek szükségességére vonatkozóan igazolást kérni, ami esetleges ellenőrzés esetén gyorsítja a folyamatot. (Kodein tartalmú készítmények behozatala tilos!)

 

 

Kárügyintézés

Kárügyintézés

Fontos!
Ha odakint baleset ért minket, vagy lopás, illetve egyéb bűncselekmény áldozatai lettünk, mindig vetessünk fel jegyzőkönyvet a helyszínen, hazaérkezés után már késő, jegyzőkönyv hiányában sem a biztosító, sem irodánk nem tud utólag intézkedni! Ha elégedetlenek vagyunk a szállodai szolgáltatással, vegyük fel a kapcsolatot helyi idegenvezetőnkkel, vagy kérjük a recepciós segítségét és minden esetben (fényképekkel és jegyzőkönyvvel) dokumentáljuk a történteket! Végső esetben -és csak akkor- hívja központi ügyeleti mobilszámunkat: (06-20-779-4104) Ha kötöttünk utasbiztosítást, hívjuk a biztosító éjjel-nappal hívható, magyar nyelvű segélyszámát, ahol szerződésünk kötvényszáma alapján tudnak segíteni.

Gépjárműlopás esetén:

Bulgáriában a gépjármű lopások száma évről évre csökken ugyan, de erre szakosodott bandák továbbra is lopják a nagy értékű és fiatal gépjárműveket. Már a határon való belépéskor kiszemelik azokat a járműveket, amelyeket el kívánnak lopni. A legkorszerűbb riasztó-berendezéseket is másodpercek alatt tudják hatástalanítani. Mindenképp azt tanácsoljuk, hogy aki Bulgáriába gépkocsival utazik, az kössön az autójára lopáskárra is kiterjedő CASCO biztosítást! Új szolgáltatásként a bolgár hatóságok bevezették a határon belépéskor díj fizetése ellenében kölcsönözhető GPS jelkövető beszerelését, amelyet aztán kilépéskor leszerelnek.

Akinek Bulgária területén ellopták az autóját, annak a következőképpen kell eljárnia a problémamentes hazautazás érdekében:

1. A káreset helyszínén illetékes Rendőrkapitányságon bejelentést kell tenni a történtekről, ahol jegyzőkönyvet vesznek fel, és erről igazolást adnak ki.

2. A kerületi Ügyészségtől igazolást kell beszerezni a Rendőrkapitányságon tett bejelentésről.

3. A 2. pontban említett ügyészségi igazolás hitelesítése a Legfőbb Ügyészségen, Szófiában történik.

Ugyancsak gyakoriak a külföldiek sérelmére elkövetett "trükkös lopások", amikor a leggyakrabban a gépjármű hátsó kerekét benzinkútnál, parkolóban kiszúrják, hogy az néhány száz méter megtétele után leengedjen. Majd a "segítőkész", időnként még magyarul is tudó, a defektet jelző, esetleg a szerelésben is segédkező személy elvonja a járművezető figyelmét az utastérről, ahonnét aztán szakavatott módon néhány másodperc alatt az utazó kézitáskáját - amiben legtöbbször az okmányokon kívül a pénze is volt - ellopják. Ilyen esetek megfelelő odafigyeléssel elkerülhetők.

Egyrészt javasoljuk, hogy minden utazó a legfontosabb okmányairól (útlevél adatoldala, jogosítvány, forgalmi engedély, zöldkártya) még indulás előtt készítsen fénymásolatot és azt olyan helyen tárolja, amely nehezen hozzáférhető! Másrészt műszaki, vagy egyéb okból történő megállás esetén ne maradjon könnyen látható és elérhető helyen érték, vagy értéket tartalmazó kézitáska. Egy esetleges defekt szerelésekor célszerű az utasteret bezárni!

 

Hasznos elérhetőségek

Sürgősségi telefonszámok

  • Mentők (Ambulance) 998 vagy 999
  • Tűzoltók (Civil Defence) 997
  • Rendőrség (Police)  999
  • Parti őrség (Coast Guard) 996
  • Önkormányzat (Municipality) 993
  • Elektromos Művek 991
  • Vízművek 992
  • Magyar Nagykövetség ügyeleti szám +(971-50)-8117835
  • (14.00 után, kizárólag sürgős esetben)

 

Vásárlás

Vásárlás

Vásárláskor induljunk ki abból, hogy az arab országokban az alku bizonyos fokig elvárt művészet és játék egyben. A bazárok ebből a szempontból talán olcsóbbak, nagyobb az alku lehetősége is, de vigyázni kell, hogy milyen minőségű árut vásárolunk meg. Az Emirátusok, ezen belül is Dubai speciális esetet képvisel, az alacsony vámok és adók miatt köztudottan bevásárló-paradicsom, a legtöbb termék, különösen a luxuscikkek általában olcsóbbak, mint Európában. Külön bazárokat (souq) tartanak az egyes árucikkeknek pl. elektromos eszköz, aranyékszer, textil, fűszer stb., ahol kedvére válogathat és alkudozhat az ember.

 

Nyitvatartás

A nagy meleg miatt a mediterrán országokhoz hasonlóan a legmelegebb órákban sziesztát tartanak, általában 13:00-17:00 óra között. A bevásárlóközpontok ellenben folyamatos nyitva tartással működnek. A különböző boltok/mall-ok nyitvatartása 9.30/10.00 és 21.00/22.00 közötti. Egyes élelmiszer-értékesítő helyek éjjel-nappal nyitva tartanak.

 

Jellemző árak

Jellemző árak

Az utazó azt gondolná, hogy egy ilyen szédületes tempóban fejlődő ország felkeresésekor mélyen a zsebünkbe kell majd nyúlni; ez azonban nincs teljesen így. A ruhák és élelmiszerek ára hasonló, sőt, gyakran jóval alacsonyabb, mint bármely nyugat-európai ország üzleteié. Túlsúlyban vannak a luxustermékek, az áruk az európai árakhoz képest ¾-e.

 

 

Ajándékötletek

Ajándékötletek

Az Emírségekből emlékként hazahozhat például arab öltönyt, amelyet nem probléma megvásárolni valamelyik arab piacon. További emléktárgyak lehetnek a különféle fazékok, kelyhek, korall – láncok, kicsiny szobrocskák, Különleges fűszerek és gyógyfüvek vagy a gazdagon díszített kardok.

Szőnyegek

A legjobb minőségű és a legdrágább szőnyegek közé tartoznak a perzsa szőnyegek. Ezek igazi selyemből kézzel szőttek és beléjük van szőve a gyártó aláírása. Olcsóbb variáns lehet az Indiából behozott szőnyegek. A szőnyeg kiválasztásakor figyelje meg a csomók sűrűségét – minél nagyobb a sűrűségük, annál magasabb a minőségük is.

Elektronikus termékek

Itt minden bizonnyal nagyon kivételesen és jóval olcsóbb áron lehet ezeket beszerezni, mint nálunk. Kihasználhatja a Carrefour hipermarketek valamelyikét vagy a helyi üzletházak egyikét vásárlás szempontjából.

 

 

HasznosHasznos tudnivalók

 

 

 

 

KözbiztonságKözbiztonság

 

A közbiztonság nagyon jó, egyáltalán nincs lopás vagy erőszak.

 

 

 

 

SzokásokSzokások

Fényképezés
Katonai objektumokat és helyieket (különösen nőket) szigorúan tilos fotózni. A fényképezésre, filmezésre vonatkozóan a helyi idegenvezető minden esetben pontos felvilágosítást ad a helyi előírásokról, szabályokról.
Borravaló
A turizmusban általánosan elfogadott normák szerint, kb. a szolgáltatás értékének 10 %-a az ajánlott borravaló.
Öltözködés
Ajánlatos a könnyű len- vagy pamutruházat, a kényelmes cipő, fejfedő, napszemüveg, papucs, valamint a hűvösebb estékre melegebb ruhadarab. Szigorú erkölcsi szokások miatt tiltott a sort, valamint a miniszoknya és a kivágott női ruha viselete.
Ünnepek, rendezvények
Az országban az iszlám vallás ünnepei a legnagyobb ünnepek. A ramadán ideje alatt napkeltétől napnyugtáig a hívők semmit sem érinthetnek a szájukhoz. Az egy hónapos böjtöt az Eid al-Fitr zárja. Ha a ramadán ideje alatt érkezünk az országba, legyünk nagyon figyelmesek, ne feledjük, hogy az emberek ilyenkor nagyon éhesek. A másik nagy ünnep, az Eid al-Adah, a mekkai zarándoklat idejét jelzi. A Próféta születésének napja és az iszlám újév szintén a nagy vallási ünnepek közé tartozik. A világi ünnepek közül az újév és a nemzeti nap (dec.2.) emelkedik ki.
Alkohol
Vegyük figyelembe, hogy vallási okok miatt az alkoholos italok felszolgálása csak a szállodákban lehetséges. Sharjahban teljes alkoholtilalom van, így a szállodákban sincs alkoholfogyasztás.


Hálózati feszültségHálózati feszültség

220 V., 50 Hz. Az elektromos konnektorok főként amerikai típusúak, lapos villájú dugósak, ehhez adapter szükséges. Egyes szállodákban előfordulhat európai típusú, kerek villájú dugós csatlakozó is.

 

 

Gasztronómia

GasztronómiaAz országban a rengeteg más-más nemzetből származó segédmunkás és mérnök mind magával hozta kultúráját és gasztronómiáját. Tehát az országban jelen van az indiai, pakisztáni, bangladesi, kínai, perzsa, angol, francia…stb. konyha. Persze léteznek tipikus arab ételek és specialítások is (humusz, shawarna, matchbous, hareis…stb.). A helyi konyha alapvetően ötvözi az egész közel-keleti konyhaművészetet. Minden városban jelen vannak a gyorsétteremek. Dubaiban található a Century Village, ami egy több éttermet egymásba tömörítő park. Itt az ételeket semmiféle adó nem terheli, így azok elfogadható árakkal bírnak. Olasztól a kínaiig itt minden étterem megtalálható. Az ételek számára az alapanyagok nagy részét importálják, illetve az oázisokban próbálják megtermelni. Egy étterembe, bárba ellátogatva megfigyelhetjük, hogy mindig a helyi lakosság kerül először kiszolgálásra. Mindez azért van, mert az ország tényleges lakossága kissé sérelmezi, hogy az országban élők közül ők már szinte csak kisebbségnek számítanak, és így próbálják ezt kompenzálni. Hagyományosan alacsony asztalra terítve étkeznek, és ekkor mindent egyszerre szolgálnak fel. Étlapjukon általában bárányhús szerepel, mivel a muzulmánok disznóhúst nem fogyasztanak, illetve csirkehúst is csak akkor, ha a húst feldolgozó üzem kapuja kelet felé van tájolva. Étlapjukon gyakran szerepelnek halételek is, melyek többnyire tengeri halakból készülnek. Legismertebb desszertjeik a Umm Ali, Esh asaraya és a mehalabiya  (rózsavizes, pisztáciás ízesítésű puding). Sok üzem állít elő tengervízből ivóvizet, de az fogyasztása nem alkalmas, inkább palackozott vizet fogyasszunk. Az arabok körében elterjedt a napi többszöri kávéfogyasztás. Országszerte kapható alkohol is, de azt csak a turisták miatt forgalmazzák. A nyilvános alkoholfogyasztást büntetik.


 

Kisszótár

Kisszótár

 

Számok

egy wahad
kettő ithnain
három thalatha
négy arba’a
öt khamsa
hat sitta
hét saba’a
nyolc thamanya
kilenc tissa
tíz asharat
száz mi’ya
ezer alf

 

Napok

Hétfő yom al-ihnain
Kedd yom al-talatha
Szerda yom al-arba’a
Csütörtök yom al-khamees
Péntek yom-al-juma’a
Szombat yom al-sabt
Vasárnap yom al-ahad

 

 

Általános kifejezések

Helló Marhaba
Jó reggelt! Sabah al Kheir
Jó reggelt! (válaszként) Sabah al Noor
Jó estét! Masa al kheir
Jó estét! (válaszként) Masa al Noor
Üdvözlés As Salam Alaikom
Üdvözlés válaszként Wa Alaikom As Salam
Viszontlátásra! Ma as Salamah
Köszönöm! Sukran
Igen Na’am
Nem La
Elnézést Muta’Assef
Mennyi? Kam haza?
Hol van a piac? Wain al Souq?
Hol van a szálloda? Wai Funduq?
Mennyibe kerül a taxi? Kam al-ijar?
Kérek egy szobát Areed ghurfa
Mikor? Emta?
Vásárolni szeretnék Areed ashtiri
Mennyibe kerül? bi-kam hadha
Hol van itt egy bank? ain judsad huna masrif min fadlak
Van szabad szobájuk? hal ladaikum ghurfa…
Fizetnék, kérem! al-hisab min fadlak
Az étel kitűnő kan it-ta’am
Mi a neved? má-szmuka?
A nevem… iszmí…
Örvendek tasarrafná
Minden rendben van kullu sej c’alá má jurám
Magyar vagyok aná madzsari
Szeretném rendezni a számlámat uríd an adfa’c Hiszábí

utazás kereső
Zászló