Telefon: 06 1 413-1441, +36 20 7794-101
Dubai UTAZÁSI INFORMÁCIÓK EGY HELYEN

Al Fahidi-erőd

Dubai MúzeumAz 1787-ben épült erőd -mely az emirátus legrégebbi épülete- az uralkodók lakhelyéül szolgált, de a hosszú évek során többek között katonai erődként és börtönként is használták. Stratégiai fontossága abban állt, hogy biztosította a település védelmét a szárazföld felől. 1971-ben, a függetlenség elnyerését követően ez volt az első műemlék, amelyet felújítottak és múzeumnak rendeztek be. A későbbiekben további felújításokat végeztek az erődön, 1995-ben galériákkal, folyosókkal bővítették. A tárlat Dubai  olajkitermelés előtti korszakát mutatja be, gazdagon illusztrálva a korabeli emberek életmódját. A kiállításon sok más mellett régi fegyverek, tradicionális öltözetek, viseletek, hangszerek tekinthetők meg. A dubai látnivalók közül itt ismerkedhetünk meg az emírség csodáival, a hagyományos arab építészettel, a múzeumban valósággal megelevenedik a mecsetek, sivatagi tájak és datolyapálmák világa. A természetbarátok is megtalálják számításukat, a múzeum pinceszintjén az éjszakai sivatag élővilágával ismerkedhetünk meg egy nagy teremben, sőt, még egy mesterséges oázist is megcsodálhatunk.

Zászló